Rengeteget fejlődött a korábbi évekhez képest a fábiánsebestyéni verseny – számolt be tapasztalatairól Giuseppe del Grande. A verseny technikai kiküldöttje elmondta: A nemzetközi szövetségnek jelentést kell írnia, melyben az eddigiek alapján pozitívumok kerülnek. A korábbiakhoz képest csinosították az akadályokat, a lovak elhelyezése is fejlődött, illetve újdonságok jelentek meg. A technikai követelmények terén is jó irányba [ Tovább ]
Archive for április, 2010
A Fábiánsebestyéni Lovasnapok versenybíróságának elnöke szerint a fábiánsebestyéni verseny a legszínvonalasabb rendezvény ma Magyarországon. – A nemzetközi versenyre „A”-kategóriás, jól felkészült versenyzők neveznek, akik az őszi, téli és tavaszi felkészülési szakasz után itt adnak számot először tudásukról. A végcél azonban nem ez a verseny, hanem minden kategóriában a soron következő világbajnokság. Az addigi versenyek egyfelől [ Tovább ]
Az eddigiek alapján világszínvonalú versenyként értékeli Fintha Gábor a Fábiánsebestyéni Lovasnapokat. Mint ahogyan azt a magyar fogathajtó válogatott szövetségi kapitánya elmondta: Sok éves múltra tekint vissza a verseny szervezése, mely évről évre egyre nagyobb fejlődésen megy keresztül. A fábiánsebestyéni pályán – mely ápolt és ahol folyamatosan újabb akadályokat építenek a szervezők – pillanatnyilag bármilyen rendű, [ Tovább ]
A fábiánsebestyéni lovasnapok 2. versenynapján tiszteletüket tették a verseny egyik fő szponzorának, az IKR Zrt.-nek a képviselői. A 35 éves múlttal rendelkező cég már hosszú évek óta szívesen támogatja a fábiánsebestyéni fogathajtó versenyeket. Samu Zoltán, a Zrt. területi képviselője elmondta: eddigi tapasztalataik nagyon pozitívak. Az elmúlt másfél évtizedben mindig színvonalas volt a rendezés és a [ Tovább ]
ápr
A második nap eredményei
Két kétszeres világbajnoki ezüstérmes teljesítménye fémjelezte a napot. Nem egyformán pozitív előjellel. Mi előtt rájuk térnénk egy háromszoros csapatvilágbajnokról egy rövid hír: Nyúl Zoltán lova sérülése miatt kénytelen volt a rajt előtt visszalépni. Először a negatív hír. Selyben Zsolt nem hozta megszokott és egyben megbízhatóan jó formáját. –Egyik lovam pár hónappal ezelőtt került hozzám. Ijedezett, [ Tovább ]
ápr
Az első nap eredményei
Világbajnokokkal a mezőnyben díjhajtással folytatódott a fogathajtó Világ Kupa verseny Fábiánsebestyénben. 59 csapat állt rajthoz az igazi szezon nyitón. 10 ország sportolói mérték össze lovaik és önnön maguk erejét a négy napos fesztiválon. Az egyes, kettes és négyes fogatok mellett a juniorok is bizonyítási lehetőséget kaptak. Pénteken a juniorok és a kettesek hajthattak a négyszögbe. [ Tovább ]
Az első szám után az egyesek mezőnyében az Amigot hajtó Bajáki Ferenc vezet 50 hibapont alatti jónak mondható teljesítménnyel. A szebbik nemet képviselő Nyúl Katalin, korábbi világbajnokunk lánya, állhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Még nem biztos!- kezdte Lázár Zoltán nyilatkozatát. Kijelentése az amerikai vébé részvételre vonatkozott. Esetleges támogatók beszervezésével megoldhatóvá válik a tengeren túli [ Tovább ]



